Chapter 3

Hogyan keveredjünk bajba. 1 rész.

{Luke}

A fejlécet köszönöm Nagy Patríciának <3

Reggel tíz körül keltem. A fejem fájt és nagyon szarul voltam. Szó szerint kiestem az ágyból, azt hiszem, a tegnapi ˝Lazítsunk már egy kicsit,, túl sok volt már nekem. Persze a telefonomat néztem meg először. Kimenő hívások: 210. Húha... Oké nincs gáz. Nem fogadott hívások: 12. Hát...ja, van egyáltalán 210 névjegy a telefonomban?  Lementem a nappaliba és láttam hogy Ash a földön fekszik mellette pedig Calum, a kanapén pedig Michael.

-FIÚK KELJETEK FEL!!! Srááácok! HALLÓÓÓ!!- Mikey leesett a kanapéról és beverte a fejét az asztalba. Egy gyors káromkodás után felállt és körülnézett.

-Azt hiszem tegnap elszaladt velünk a ló.

-Örülök hogy ezt így megállapítottad, keltsük fel őket.-mutattam a két álomszuszékra. Miután mindketten felébredtek, Cal összedobott egy reggelit, palacsinta, gofri meg persze pirítós és néhány alma szelet. Elvettem egy gofrit megkentem nutellával és enni kezdtem. Majd üzenetem jött. 

Aidia

Szia Luke, azt hiszem nem emlékszel de tegnap olyasmibe keveredtél amibe nem kellett volna, így most már hivatalosan is az én gondom vagy...Ha lesz időd össze kéne futnunk, legalább egy kávéra hogy meséljek neked ezt azt. 

Öhh...ez érdekes mibe keveredtem? Verekedés? Talán... részegen elég agresszív vagyok. Felálltam az asztaltól és felhívtam Aidiát. A harminchatodik csengésre vette fel.

-Szia, Luke vagyok.

-Tudom, ezek szerint megkaptad az üzenetem.-mondta úgy hogy egy csepp érzelem se volt hangjában.

-Öhh..Igen meg, de honnan tudod hogy bajban vagyok?-kissé meglepett hogy ennyi mindent tud.

-Rendben, este hatkor találkozzunk, menj egy kávézóba.

-Oké de te hogy fogsz megtalálni?-kérdeztem mert tudtommal nem említett semmi kávézó nevet.

-Hidd el megfoglak.- mondta majd lerakta. Ez érdekesnek ígérkezik. 

Várjunk, azt írta az ő gondja vagyok, nem vagyok én senkinek a gondja!

Este hatkor egy kis kávézóban ücsörögtem és percenként a telefonomat néztem. Hol van már?

Később (úgy fél órával) megjött. Hosszú szőke haja be volt fonva, fekete póló és fekete rövidnadrág volt rajta. Gyönyörű volt. Leült velem szemben és a szemembe nézett. Hideg kék szemei szinte meg fagyasztottak.

-Sokat vártál?-kérdezte és hangjában némi bűntudatot éreztem. 

-Fél órát. Nem nem sokat...-igazából halálra untam magam, kétszer kérdezték meg hogy kérek kávét.

-Ne haragudj akadt egy kis dolgom. Mindegy ez most nem lényeg.

-Mit értettél azon hogy olyasmibe keveredtem amibe nem kellett volna?

-Sokat kéne mesélnem, most csak annyit mondhatok hogy ha én nem rángatlak el a bárpultól te már rég halott vagy .

-Értem...Mi? Halott???-Úristen...halott lennék? Jézus...Most csak viccel.

-Így az én gondom lettél.-mondja és úgy érzem mindjárt felrobbanok.

-Én nem vagyok senki gondja!-szólok felháborodva. Azért álljon meg a menet.

-De, az enyém. Most már.

-NEM VAGYOK SENKI GONDJA!-kiáltom el magam, majd felállok és kimegyek az éjszakába, aztán hirtelen sötét lesz és már nem látok semmit.

A buliban vagyok...ülök egyedül és sorra iszom az erősebbnél erősebb piákat. A pultos srác rám  néz és látom hogy a szeme narancssárgán izzik. Azt hiszem már hallucinálok. Egy csinos kis lány állt meg mellettem. Nagyon ismerős volt. Viszont annál szebb,

-Szia cica.-rákacsintok, mire ő karon ragad és a tömegbe húz.

-Nem gondoltam volna Luke hogy ilyenre kell folyamodnom, de ne haragudj.- málna színű ajkait az enyémre préseli. Gyengéden csókol, hosszan és gyengéden. Kezeimet a derekára csúsztatom és vissza csókolok. A zene dübörög körülöttünk, de én már alig hallom. A lány apró tenyerével végig simít az arcomon és elhúzódik tőlem.

-Menj haza kérlek. Vidd a barátaid is.-mondja és aggódást látok a szemében.

-Miért?-kérdezem és olyan furcsa érzés tör rám. Mintha figyelnének.

Nem válaszol csak újra megcsókol. Én bólintok, összeszedem a srácokat és haza megyünk.

Chapter 2

Hazafelé.

{Luke}

Sötétedni kezd mikor hazafelé tartok, a gomolyfelhőket felváltja a sötét szinte fekete nehéz felhő. Esni fog, hamarosan. Két utcányira vagyok a háztól, mikor leszakad az ég. A következő pár métert futva teszem meg. Előszedem a kulcsom a zárba helyezem és berohanok a sötét házba, bevágom az ajtót és bezárom. Felakarom kapcsolni a villanyt, semmi, kiéghetett? Telefonnal világítva elsétálok a konyháig. Ott is megpróbálom felkapcsolni a villanyt. Semmi. Áramszünet. Kinyitom a hűtőt és kiveszek egy almát. Beleharapok majd felmegyek a lépcsőn a szobámba. Egy nagy elemlámpát helyezek az asztalomra és bekapcsolom. Alternatív megoldás míg visszajön az áram. Mindenhova magammal hordom. Letusoltam majd felvettem egy Green Dayes pólót és egy boxert. Megint eszembe jut Aidia. Mikor találkozunk vajon? Azt mondta hamarosan. Az mikor lesz? Lefeküdtem az ágyba és behunytam a szemem, talán amíg pihenek egyet visszajön az áram.

Talán 3 órát aludhattam, nem többet. Lesétáltam a konyhába. Újra megpróbáltam fényt varázsolni. Most égett a villany, hála a jó égnek. Amíg vacsora után kutattam az amúgy is üres hűtőben a nagy csöndben megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Ash neve villogott. Egy ideig hezitáltam hogy felvegyem -e. 

-Mi a helyzet?-kérdem unott hanggal.

-Eltűntél haver, halálra kerestünk. Úgy volt találkozunk nyolckor nem rémlik?

Gondolkoztam, talán akkor voltam kiütve. Viszont valami derengett. Ah, persze egy nagy pizzázás.

-Bocs, volt egy kis...öhmm...gondom.-nem tudtam mit mondhatnék, hogy egy nagy pacák kiütött és egy lánnyal voltam?

-Ja, mindig ezt mondod. Mostanában nem is foglalkozol velünk.-szomorúnak hallottam a hangját. Igaza volt, szinte soha nem voltam velük. Mostanában elhanyagoltam őket.

-Holnap? Mondjuk egy nagy Fifa party?-kérdezem de nagyon nincs kedvem hozzá.

-Nekem oké, Michael nagyon bólogat, Calnak mindegy.-mondja, már nem nagyon bíznak bennem.

-Este hatkor itt nálam addigra lesz pizza meg pia is.-mivan ha pont holnap lesz az a bizonyos Hamarosan? 

-Remélem nem kell megint csalódnunk.-mondja majd lerakja. Összeszorul a torkom, szinte már megfulladok. Megint. Csalódnunk. Ezek a szavak visszhangoztak a fejemben. Vajon hányszor csalódtak már? Sokszor. Tudom hogy nincs időm rájuk. Most éppen próbálom rendezni magam. Na de hogyan lesz így időm egyáltalán más dolgokra? Megoldom. 

{Aidia}

Három hete annak hogy megmentettem Lukeot. Nekem köszönhetően életben van.

Nemsokkal utána meglátogatott Bethany. Figyelmeztetett ha nem végzem rendesen a munkám elveszítek mindent. Mindent. Bethany az én mentorom, ő segít nekem. Én mint kezdő Védelmező kaptam egy mentort hogy segítségemre legyen ha valami rosszul sül el.

Nagyon kevesen tudják hogy a Sérült angyalok között akadnak Moon Kidek. Mint én. Nekik fehér szárny helyett holló fekete van. Ha végeznek a rájuk ruházott feladattal akkor kifehéredik a szárnyuk. Én most reménykedek hogy velem is megtörténik majd egyszer.

Chapter 1.

In the darkness

{Luke}

Sydneyben, egyedül, éjszaka. Az utcákat járom és valami elfoglaltságot keresek. Napok óta rémálmok gyötörnek, már nem merek aludni. Néhány házban villany ég, pár idősebb srác részegen nevet, vagy idős emberek futball meccset néznek. Na ja és vagyok én aki utcákon keresztül sétál egyedül.

3 órája lehetek egymagam, a srácok elmentek bulizni, nekem pedig nem volt kedvem.

Később amikor már lassan hazafelé indultam hirtelen valaki rám kiáltott.

-Hé te ott!-Megfordultam és egy nagydarab fickó állt előttem.

-Mivan?-kérdezem én és egyenesen a szemébe nézek.

-Add ide a pénzed.-mondja úgy mintha természetes lenne.

-Na ja még mit nem.-mondom és megfordulok hogy elinduljak, ekkor megragadja a kabátom nyakát és visszaránt, megfordít és felpofoz.

-A pénzed mocskos kölyök!-hátrálok néhány lépést míg nem a hátam neki nem ütközik egy falnak.

A férfi megint megüt, most gyomorszájon vág én pedig térde esek. Belém rúg még kettőt majd elsötétül előttem minden.

Fejfájással ébredek egy tágas szobában, levendula és fahéj illatot érzek. A fejem egy puha párnán fekszik előttem pedig egy kis kandallóban tűz lobog. Hol vagyok? Lassan  fel ülök és körül nézek.

Ekkor egy lágy selymes hang szól hozzám.

-Feküdj vissza.-elfordítom a fejem és egy hosszú szinte fehér hajú, gyémánt kék szemű szemű lányt pillantok meg.

-Te...te ki vagy?-kérdezem halkan, szinte némán, majd egy éles fájdalom hasít belém és inkább vissza fekszem.

-Aidia Lannen.-válaszol és leül az ágy szélére. Még a neve is csodás.

-Te mentettél meg?-

-Igen én, elég csúnyán össze vertek.-elhúzza málna színű ajkát és sóhajt.-Jobban vagy? 

-Hát a fejem szörnyen fáj.-mondom és megpróbálok felülni, a fejét rázza, hagyom hogy vizes kendőt tegyen a homlokomra.

-Rózsa vízbe tettem, ez jó hatással van a fájdalom központjára.-mondja majd elsétál és egy bögrével tér vissza.

-Hány óra van?-kérdem mert nem látok sehol sem órát.

-Háromnegyed tizenkettő.-mondja úgy hogy engem néz.

Felülök és felállok.- Nos nekem mennem kell, köszönöm a segítséged.

-Remélem tudod hogy saját felelősségedre mégy el.-mondja majd ad egy fél literes üveget amiben sima víz van.- Minden harmadik órában igyál egy pohárral, akkor a fejfájás elmúlik.

-Köszönöm.-Rámosolygok és kilépek az ajtón.-Hmmm...Látlak még?

-Ez egészen biztos Luke.-majd becsukja az ajtót.

Honnan tudja  nevem? El sem mondtam neki.

Pár órával később otthon fekszem az ágyon és gondolkozok, a lányon, Aidián. Gyönyörű és a neve is szép. Segítséget jelent. Segített nekem. Azt mondta találkozni fogunk még. Egészen biztos.

PROLÓGUS

Aidia Lannen vagyok. Sérült angyal, az évszázadokig tartó harcban megsérült a szárnyam így menekült lettem. Démonok és Angyalok harcoltak egymás ellen, mígnem békét kötöttek, és megállapodtak hogy minden fajnak lesz külön feladata.

A démonok a mi világunkban a rendfenntartók közé tartoznak. Az angyalok pedig a békét tartják fent. Viszont vannak olyanok mint én. Sérültek. Ők a Segítők, Védelmezők, Társak. Három csoport. Én a Védelmezők közé tartozom. Minden Védelmező egy vele egykorú de ellentétes nemű embert kap akit minden áron meg kell védenie. Így kerültem én Luke Hemmings közelébe. Mindig követem. Az emberek nem látják a szárnyainkat, mágiával láthatatlanná tesszük őket,de gyakran próbálnak minket megölni, erőnk hatalmasabb bárminél. Így mi lettünk a Védelmezők.